Másfél év!
ÚrIsten, másfél év kellett, hogy rájöjjek, mi a baj! Hogy mi a baj köztünk! Hogy mit csináltam, amit ezerszer megbántam már! Jaj, ha vissza utazhatnék az időben, ha visszamehetnék másfél évet, akkor most más lennél! Más! Nem szebb, nem okosabb. Magabiztosabb! És bíznál! Bíznál bennem!
Mert most nem bízol!
Hát ezért mondod el naponta ezerszer, Anya, nézd, így szeretlek! Anya, annyira szeretlek! Anya, szeretlek!
És ha bíznál bennem, nem kellene minden éjjel megnézned, itt vagyok-e még! Hogy veled vagyok-e még! Hogy nem hagytalak-e újra egyedül…
Jaj, ne haragudj rám, Kicsim! Kérlek! Bocsáss meg…!
Tudom, fogalmam sincs, mit éltél át! Akkor éreztem, hogy nem ez a helyes út, de olyan könnyű volt! Nem tiltakoztak, nem sírtál! Két évesen ragyogtál, hogy világot látsz, és vonat meg minden… Felültél velük boldogan!
Csak amikor lefeküdtél a ház küszöbére, tudtam, hogy félsz. Félsz, hogy otthagynak!
Mostmár érzem, amit te akkor ott éreztél! Mostmár sírok veled én is. Sírok veled, némán!
És most, minden éjjel, amikor mellém kuporodsz, tudni fogom, hogy ez kell neked! Kell a biztonság! S a kétéves énednek is kellett volna! Annak kellett volna csak igazán!
De anya gyarló! Szabadságot akart! Egy kis pihenést! Egy aprócska egygyermekes létet.
Hát kemény árat fizetünk ezért. Fizetünk, mindannyian!
Mert félsz!
Jaj, félsz!
Istenem!
A francba azzal az egy hét szabadsággal!
Hol szabadság ez már?
Hisz egy életre kaptam érte egy foglyot!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: