Gondolkodtam ezen a szopizás dolgon.
Lássuk csak: egy csöppség kb 6 hónapos koráig napi 5×10 percet szopizhat. (Gyanítom, inkább többet, de a végeredmény így is brutál).
Magyarul napi 1 órát.
Intenzíven, verejtékezve, kemény munkával úgy, hogy közben erős érzelmi kötődése is van, hiszen nem csak az életéért eszik, hanem az édesanyja, a mindene, a másik énje bőréhez ér, illatát szívja, szívverését hallgatja.
Magyarul: függő.
Nézzük csak, mi, felnőttek, mit teszünk hasonlóan napi 1 órát ilyen lelkesedéssel!
????
Dohányzunk? Nassolunk? Kávézunk?
Csupa szenvedélybetegség… Aki napi 1 órát űzi ezeket, az már erősen függő, nem igaz?
Jó példák ezek? Nem … ezek elmaradnak az erős fizikai igénybevétel terén. Nem találok jobbat!
Esetleg még a táplálkozáshoz lehetne hasonlítani. Napjában többször végezzük, és egy berögzült mozdulatsor kíséri.
Mi lenne, ha evés/ivás közben – miközben az étel az asztalon, és mi előtte ülünk, érezzük az illatát – nem nyúlhatnánk hozzá, s nem emelhetnénk a kezünket soha többé a szánkhoz? És ha mégis emelnénk – étellel vagy étel nélkül, büntetést kapnánk.
Mivel ez a mozdulat már mélyen belénk ivódott, milyen gyorsan tudnánk erről leszokni? Hány fenyítést kapnánk, mire elfogadnánk, nem lehet, s akarunk sem nyúlna érte akaratlanul?
És milyen nehezen tudunk leszokni az édességről? A kávéról? Szenvednénk? Könyörögnénk? Trükköznénk? Napi 1 óra után hirtelen tilos!
Akkor most gondolj abba bele, hogyan kellene azt a gyanútlan csöppséget egyszer csak eltiltani attól, amihez fel sem ér a mi nassolásunk , kávénk, cigink!
Csodálkozunk, hogy könyörög? Hogy sír? Hogy jön utánunk!? Hát persze!
Mekkora űr maradhat a hirtelen elvett cici után? Ha nem akarsz neki nikotin tapaszként cumit adni, hagyj neki egy kis időt! Kb két hét levezetést. Hátha elég lesz… Hm…
Magadnak mennyi időt adnál?
