Igen, most már biztos! Most már biztos vagyok benne, hogy nem vagyunk jól összerakva.
Azt gondolnám, hogy az ideális párkapcsolat lényege a fer munkamegosztás. Ha én dolgozom, akkor Te is, Drágám! Ha én szenvedek, akkor Te is, Drágám!
Na de akkor miért is van lelkiismeret furdalásom, ha kijön a konyhából, hogy ő megtette, amit tud, de most már elég volt? Mosogatott. (Nem 100% készre, mert arról már leszoktunk. Valahogy az évek alatt ezt is megtanultuk: abbahagyni. A nullához képest a 80% is előrehaladás.)
Ha kapunk egy tányér süteményt, felragyog a szeme! Te sütötted? Nem. Ne haragudj, kaptuk. Nem baj. Jó lesz. Holnap sütök, ígérem. Krémeset? Ja, azt nem… vagy hát…
Kell mosni, Kicsim? Kell. Felrakod? Fel. Felraktad? Mit? Hát a mosást? Még nem. Előkészítsem? Aha. Na jó, akkor felrakom én.
Hétvégén, amikor itthon van, kötelező program: takarítás. Kérdés: Elviszed őket, amíg megcsinálom? De egész héten én voltam velük, vidd Te! Auh… de jó lenne egy kis egyedüllét.. Így számoljuk, egyszer ő, egyszer én. Csend van. Elmélyülés van. Jó ez, még ezen az áron is.
Ő 3 óra alatt fertőtlenít, elpakol, porszívózik és felmos.
Én 3 óra alatt leporolok, szétszedek mindent, amit egy hónap alatt nem sikerült elpakolni. Szelektálok. Mosogatok. De a porszívózás és a felmosás már nem fér bele. Mínusz pont.
Alvás, lányok! Én veled alszom, Anya! Apa altatja Katát, jó Apa? Hááát… Én három mesét olvasok, Kicsim! Anya, Te mennyit? Én kettőt! Na jó, akkor Apával alszom!
Péntek van. Eléd menjünk? Minek? Hogy hamarabb hazaérj. Ja, jó… hova akarsz menni? Jaaj hát, izé, gondoltam, elmehetnénk valahova izé-t nézni, úgy kimozdulnék… Ok.
Mert közteherviselés van.
És mégis minden nap elhatározom, ma sütök neki valami krémeset. És lesz kaja is. És elpakolok, mire hazaér. És éjjel nézünk valami filmet.
Talán nem mondott le ezekről végleg.
S velük rólam.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: