Mosolyogj! Mosolyogj! Mosolyogj!

De úgy mosolyogj, hogy minden fogad csillanjon!

Mert mit csinál a baba? Utánoz! Különben hogy tanulna meg beszélni, járni…

Mi mosolyogva fürdettünk, kakit szedtünk és veszekedtünk!

Nem utánoztuk a vonyító, siránkozó hangokat, hanem felnevettünk. Tegye azt ő is. Hamarabb abbahagyta a nyöszörgést! Nem volt nagy fáradtság tőlünk, csak mosoly kellett! Az meg ingyen van. És kéznél.

És Te? Mit szólnál Te ahhoz, ha örökösen csak a fehér fogsorokat látnád? Azt gondolnád, hogy Te szerencsés vagy? Hogy a szüleid nagyon boldogak veled? Hogy értékes ember vagy? Hogy rád itt vártak és várnak?
Hogy nőnél fel ebben a tudatában? Mosolyogva.

Erőltesd meg magad, és ne hagyd, hogy lássa, amit a szívedben néha rejtesz!! Legyen pozitív önképű és magabiztos gyermeked!

De legalább próbáld meg!

Az én két kis lányom örök-mosolygósak. Rájuk ragadt! 🙂 És akkora egójuk lett, hogy zeng a lépcsőház!