Ismertem egy korombéli fiút, aki velem, őshonos falusi csir … tyúkkal vitába szállt a családi ház ideologizálása miatt. Ő panelban nőtt fel, most is abban él, és köszöni, jól van, él, és semmiben sincs hiánya.
Azóta eltelt 5 év. Két fia van. Panelban élnek.
Vajon valaminek a nem ismerése feljogosít minket arra, hogy erővel megismertessünk vele azt, ami – szerintünk – jobb a jónál? Vajon ő tudna élni egy családi házban, annak minden nyűgével és szépségével?
És mi, akik ismerjük ezt az életet, és – mint minden gyerekkori élményt – eszményítjük azt, vajon mi, kisgyerekek által lestrapálva is éreznénk még annyi erőt, hogy az ő kedvükért karbantartsunk egy kertet, egy házat, egy kerítést, egy garázst, egy pincét, egy útszegélyt … ? Zöldségek? Állatok?
Hány éves kortól kellene kötelezővé tenni a kerti gazolást, krumplibogár-gyűjtést és sárleves-főzést?
Hány éves kortól kellene magunk számára is kötelezővé tenni a monoton kikapcsolódást?
Lelkiismeret-furdalás nélkül.
Menne?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: