Anyáknak - Anyától !

Sok mindent kibír egy kapcsolat. Téves közhelyek szerint egy gyerek össze is kovácsolja. Na persze. Összekovácsolja, miután maximálisan próbára tette azt!

Na de mi az helyzet veletek? Sokat tűr neked? És Te neki?

Tudom, hogy nehéz! Gyakran egy – percekig érlelt – gondolatot kimondva a másik már bele is értette félelmeit. Félreértések, félrehallások, félrebeszélések…

Nem igazán számít, ha utána meg tudjátok beszélni. Dühösen, higgadtan, ordítva, szenvtelenül – mindegy! De lezárhatóvá válik.

Azonban egy dolgot nem lehet megbeszélni:
a megaláztatást!

Hogy magyaráznád el azt,
hogy pár perce még átnéztél rajta,
hogy pár perce még nem egy létrafokon álltatok,
hogy pár perce még nullát ért a szemedben?

Egyetlen egy alkalom elég, s a partnerből szobatárs lesz. Vagy még az sem. Csak hétvégi apuka!

Egy esélyed van.
Ne rontsd el!

Most légy egy pillanatra elsőszülött kisgyerek.

Anya  pocakos. Valakit cipel, de Téged már nem. Aztán elmegy szülni, s nem mondja meg, milyen lesz nélküle. Apa mehet, de Te nem. Mama vigyáz rád, s  egyedül, anya nélkül alszol. Talán fel sem hív, nem mesél, s nem altat.

Első találkozás a tesóval. Milyen jó nekik. Összebújnak! A picibaba szopizhat. Egyáltalán: ölben van, és anyához ér. Anya mosolyog. Mindenki mosolyog. Neked pedig mindenre vigyáznod kell. Mozdulataidat árgus szemmel figyelik.

Csitítanak. Rád szólnak. Mellőznek.

Na de miért? A Te anyukád volt hamarabb! Neked is jár! Sőt, csak neked jár. Eddig olyan jó volt. És most? Mi változott?

Ők ketten megint összebújnak. Te is akarod. Odabújni. Szopizni. Simogatni Mosolyogni. Szeretgetni és szeretgetve lenni.

Akkor most mi lesz?
Hagyod?
Dehogy. Anya eddig nem erre tanított! Védd meg magad, a tiéd!-  mondta. Miért mondanál le épp erről?! A világon a legáhítottabb kapcsolatról!?

Én is pici baba vagyok!!! Látod? … Oááá! … Én is kérek szopit! … Hol a cumim? … Felveszel? … Veled aludhatok?…Anyaaaa, gyere, pisilni kell. Gyere! Anyaaa! … Gyereeeee!

Nem, Kicsim! Te már nagy vagy! Ne csináld, elég nekem egy bébi! Tudsz Te egyedül is! Eddig tudtál. Akkor? Jajj, ne máár!! Hagyj már béékéén! Nem érdeeeed? Menj mááár kiiii!

Feladod?
Nem. Van alternatíva?
Nincs.
De mi lenne, ha kapnál?

Gyere, Kicsim! Segíts! Nézd, pelusozzuk át! Ringathatod. Játsszuk azt, hogy megeteted! Nézd, milyen ügyes anyukája vagy! Boldog lehet, hogy két ilyen jó anyukát kapott!

És anya boldog lehet, hogy neki csak egy picibabája maradt!

A kapuk nyitva állnak. Engedd magad mellé, különben a tesó szerepében próbál visszaszerezni téged!
Hidd el nekem, nem ez a könnyebb út!

Nekem két kisbabám volt, s a nagyobbik kisebb még
mindig átalakul, ha megérkezem.
Ez csak nekem jár!
Megdolgozik
értem.

Jó nekem…
!!!
?

Ma este későn jön Apa.

Aggódik: minden oké?
Hát hogyne, ne aggódj!

De azt azért mégsem mondhatom, hogy nyugalom, nélküled sokkal könnyebb…

Miért van ez?

A tudat miatt, hogy tisztában vagyok vele: ezt  most nekem kell egyedül megoldani? Nincs segítség, viseld el, küzdj meg, teljesítsd a feladatot.

Vagy azért, mert két gyerek az inkább három, ha ő is itthon van?

Vagy azért, mert olyan szinten tud frusztrálni a jelenléte, hogy remegek a dühtől.
Miért?
Nem tudom.. Talán mert rossz látni, ahogy agonizál, s az óráját nézegeti. Talán mert vele szeretnék én is lenni, s talán mert nem velem foglalkozik…

A legdurvább, ahogy mindent bevet. Fürdet, fogat mos, altat – Kedvesen! Na, ekkor elszáll az agyam. Neki, aki 10 órát ledolgozott, van energiája halkan beszélni, lassan percekig magyarázni, hiszti közben figyelmet terelni úgy, hogy leesik az állam… nekem, aki itthon van egész nap, és más dolga sincs, mint gyereket neveljen, egy kedves szó sem fér ki a számon. Míg én este 8-kor erőből próbálok mindent megoldani, ő kedves szóval. És én ettől egyre dühösebb leszek.. ezzel a magatartásával földig aláz. Mi vagyok én? Mert anyának kutya…

A legtöbbször kiborulok – vagy úgy csinálok, mintha… Elvonulok, háborgok, kiabálok. Talán mert azt akarom jelezni, én már nem bírom.. egész nap elég volt… nem megy már ez nekem.
Vagy azért is teszek rá még egy lapáttal, hogy érezze, mindig sietnie kéne haza – hozzánk, hozzájuk – megmenteni őket tőlem? Vagy megmenteni engem. Nem tudom…

Ilyenkor este úgy megsajnálom.
Járna neki is egy kis pihi.
És járnék neki én is. Kedvesen.

De ma nincs itthon. Nyugi van.
Majd szólok neki, ne aggódjon,
jól megvagyunk…