Anyáknak - Anyától !

– Hé! A Te csajod sem hagy neked békén?
– Nem, b….s, ahogy lefekszem, rögtön ott van! Hozza a lámpát meg a zsebkendőt. Esküszöm, mintha arra utazna, hogy nekem minél jobban fájjon! Inkább simogatna! Ha meg leállítom, rögtön megsértődik! Ahhh …

Háááát…

hogy miért van a csajoknak kurkászási kényszerük? És miért van szinte fizikai fájdalmuk, ha hirtelen abba kell hagyni? Majdnem olyan, mint a megszakított orgazmus…?!

Nem tudom. Bár van néhány tippem.
Először is: a majmoktól származunk. Nem biztos, de azt mondják. Így rajtunk maradt ez a szokás. Igaz, náluk a hímek is ezt teszik. Hogy erősítsék az összetartozást a klánban. Igaz, ők bármikor meg is hághatnák a lányokat, mégis… A mi férfiaink bezzeg nem igazán hívei ennek. Mármint a kurkászásnak. A hágás az más. De azt nem az összetartás miatt teszik… azt hiszem…

És mi?

Hüm. Nem lehet, hogy csak akkor jön ez elő nálunk, ha intimitásra vágyunk? Mert amikor a hátunk közepére sem kívánjuk őket, semmi pénzért sem nyomkodnánk azokat a mitesszereket, nem igaz?
Jaaa, hogy fáj??

Na és? Nekünk is fáj néha az ő kurkászásuk…

A fiúk szerint mi egyszerűen kínozni akarjuk őket. Nem merném egyértelműen cáfolni… Az tény: nyomkodás egyfajta elégedettséggel tölt el. Keresni-keresni-keresni, hopp, megvagy! Vadászat! Rajtuk, értük, nekik.

És kapcsolat-teremtés. Ha nem velük, akkor a pattanásaikkal. Hátha azok jobban fogalmaznak náluk.

Mi tehát törekszünk!

Mi kell ennél több?

Hogy többször főzzünk például? Na persze…

Az is lehet, hogy csak azt tesszük, amire magunk is vágyunk. Egy kis cirógatásra, molyolásra. Törődésre. Ha megfognák a kezünket, s mi kerülnénk alulra, nagyot csalódnánk? Attól függ…

A lényeg: Felfoghatnák már végre, hogy addig idilli minden, amíg ez vonz minket.
Mert ha már ezt sincs, semmi sincs.
És ha semmi sincs, mehetnek ‘kurkászni’ … szabadon!

Meggyőződésem, hogy helyzetek adódnak a változtatásra. Csak észre kell őket venni.

Költözés, betegség, kirándulás vagy csak ágycsere.

Bármilyen körülmény, ami érinti az altatást. Amikor ő maga is kizökkent., s nem tudja, mi a megszokott, mit várhat el az új helyzettől. Veled ellentétben, neki nincsenek ötletei. Rád vár. Mit teszel.

Persze biztosan vannak elvárásai. Például a szopi. Az ébredések, a a cumizás.

De ha Te veszed kezedbe az irányítást, s határozottan felállítod az új szabályokat, vélhetően elfogadja azokat. Nem biztos, hogy rögtön. Nem biztos, hogy úgy, ahogy szeretnéd. De legalább elindultok az úton.

Merj lépni!

Mi mindig akkor váltottunk altatási rituálét, ha változott valami. Az utolsó ilyen eset a Kicsi éjszakai ébredései miatt történt. Azaz nem történt. Én változtattam a körülményeken. Velem aludt, cumival. Ami ugye én voltam. Óránként kérte. Csak úgy.

Meguntam – 17 hónap után…

Átköltöztettem a nővéréhez. Új szoba- új ágy – új közeg.

Csak a régi ágyában kap szopit lefekvés előtt. Aztán  még ébren az ágyába teszem. Sajnos 4-5 éjszakánkba telt, amíg azt is megszokta, hogy abban az ágyban hiába ébred éjjel, nem kap ‘cumit’. És láss csodát: átalussza az éjszakát. Összefüggő 6-7 órákat alszom! 3,5 éve először!

Az első pár napon mertem kimenni, és otthagyni egyedül elaludni. De mostmár olyan becses nekem a nyugalmam, hogy bennmaradok, amíg el nem alszik.

Már nem 3 perc alatt alszik el, hanem 20. Mert énekel nekem, puszilgat, forog. Aztán magától, oldalra fordulva kidől.

És én is.

Igen, ezt elrontottam. Milyen szép lett volna: beteszem az ágyba, aztán iszkiri. Most megint altatom. Mint a nővérét.

Valamit megint találhatok ki, hogy fogom erről is leszoktatni….

22 évesen egy régi barátnőmmel beszélgettem telefonon. Nem volt kapcsolat köztünk  kb. 5 éve. Ő már férjes volt, két gyermek anyukája.

Szóba került egy találka: “A gyerekek 7-kor vacsiznak,  fél 8-kor fürdenek, aztán irány az ágy.” – mondta. “Legkésőbb 6-ra otthon kell lennünk.”

A tervezett programra nem jött el.

Évekig rágódtam a dolgon. Miért nem lehet ezt a szentírást megszakítani – legalább egy alkalommal? A kedvemért. Miért kell ilyen vaskalaposan ragaszkodni hozzá? Csak egyetlen egyszer! Nem nagy ügy!

Tegnap végre kimenőt kaptunk. Mindkét lányomat ‘örökbe’ adtuk, így kitehettük a táblát:
“Szabadság miatt 13 órától zárva!
Nyitás: 23 órakor!”

Elmentünk múzeumba, ebédelni, baráti talira és moziba.
Végre kettesben. Fura volt. Nagyon furi.
De hogy élveztük!

Volt némi lelkiismeret furdalás.
Szegény Kicsi, még csak 16 hónapos.
De olyan ügyes ő, anyósom pedig profi.

Etet, fürdet, altat.
Mehetünk!

És valóban.
Mire hazaértünk, már evett, fürdött, aludt.

De aztán…

00:15 Lefeküdtem aludni.

01:30  Anyaaa! Itt vagyok Kicsim, gyere. Menjünk vissza csucsukálni. … Jaa, nem. Kaki van!!!!

2:15 Éhes vagy? Szomjas? Miért nem alszol? Ne sírj már? Mi baj???? Áááááaaaááá áááaaaaaááááá …..

3: 20  … Itt a cumisüveg. Finom! Igyál! Igyál már!! Na jól van… Elég? Apartalatt apartalatt …

4:00  … Kéééérelek, mi baj? Leesel… ne forogj már… jajj, mondtam.. auúú.. ne, kicsim… Tente… Nem, nincs cici.. aludj .. Fázol? Inni?? Tente! Ciróka maróka.. ne sííír… mi baj.. Éhes vagy? Nincs cici, nincs… Inni??

5:00   Csitt-csitt…áááaaaáááá ááááaaaaááá shhhhhhhhh. Végre.

6:00   Ah, kérem a saját ágyam.

Három teljes napig borult minden. Nem jól evett, nem jól aludt. Csak sírt és ölelgetett.

16 hónaposan rajtakapott. Megléptem.
Bizonyíthatóan.

Barátnőm szerint is én szúrtam el: a vacsira és altatásra otthon kell lenni, bármi áron. Mert a gyermek-álom egy nagy utazás. Egy mini-halál. Csak mi engedhetjük oda őket. S nekik tudniuk kell, hogy visszavárjuk. Mi várjuk. És én nem voltam ott.

Igaz, vannak apróságok is, amik soha nem fognak kiderülni.

Lehet, hogy a Kincsem az ágyát utálta meg valamiért. De lehet, hogy én okoztam csalódást. Csalódást, mert hagytam éhezni. Mert éhezett, mostmár tudom.
Pop-corn volt  a vacsora.